Kiegyenlítő hatások

Az Európai Sporthét alkalmával lehetőségem nyílt arra, hogy meglátogassam gyermekem edzését. Ez különleges alkalom volt számomra, hiszen nálunk nincsenek nyilvános edzések, így eddig kizárólag a gyermek beszámolóira és az edzővel történő időszakos megbeszélésekre hagyatkozhattam. Ezekből gyakran úgy tűnt, mintha „nem ugyanazt a filmet néznénk” – a gyerek élményei pozitívak voltak, míg az edző inkább hiányosságokat emelt ki.

Az edzésen való személyes jelenlét tisztázta a képet: mindkettőjüknek igaza volt. Az edző elmondása szerint gyermekem ritkán ad bele apait-anyait, ezért áthelyezte őt egy gyengébb csoportba. A gyerek valóban sok sikerélményt szerzett ebben a közegben, hiszen ott jól teljesített. Ugyanakkor szembetűnő volt számomra, hogy a haladó csoport edzésének minősége magasabb szintet képviselt. Szülőként nehéz volt elfogadnom, hogy a kevésbé ügyes gyerekek nem kapnak ugyanolyan színvonalú edzést, és felmerült bennem a kérdés: ilyen közegben valóban lehet fejlődni, vagy inkább visszahúzó erővé válik a helyzet? Miután valamelyest kiszállt a gőz a fejemből utánaolvastam. A sportpedagógiában és pszichológiában több olyan hatás ismert, amelyek befolyásolják a fiatal sportolók teljesítményét és fejlődését. Ezeket gyakran „kiegyenlítő hatásoknak” nevezik, mert képesek ellensúlyozni a kezdeti hátrányokat, de akár felerősíthetik is azokat.

1. Pygmalion-hatás
   Ha a szülők vagy az edző magas elvárásokat fogalmaznak meg, és hisznek a gyerekben, az gyakran jobb teljesítményhez vezet.
2. Gólem-hatás
   Az alacsony elvárások visszafogják a teljesítményt, mert a gyerek „beleillik” az alacsonyabb szintű szerepbe.
3. Máté-hatás
   Azok a gyerekek, akik előnyösebb helyzetből indulnak (pl. fejlettebbek, ügyesebbek), idővel még több lehetőséget és támogatást kapnak, így előnyük tovább növekszik.
4. Galatea-hatás
   Az egyén önmagáról alkotott véleménye, önbizalma is meghatározza a teljesítményt. Ha a gyerek hisz magában, teljesítménye is jobb lesz.

Ezek a hatások mind jelen vannak a szülő–edző–sportoló háromszögében. Ha a gyerek olyan csoportba kerül, ahol sikerélményei vannak, az növelheti az önbizalmát (Galatea-hatás). Ugyanakkor, ha az edző alacsonyabb szintű edzést kínál a gyengébb csoportnak, az hosszú távon a Gólem-hatás irányába viheti a gyerekeket, mert kevesebb kihívás éri őket.

A fejlődés kulcsa: kihívás és sikerélmény egyensúlya

A sportoló fejlődésének alapja, hogy egyszerre legyen jelen:

• sikerélmény, ami motivációt ad, és
• kihívás, ami fejlődésre ösztönöz.

Ha csak az egyik van meg, az egyensúly megbomlik: a túl könnyű feladatok stagnáláshoz vezethetnek, a túl nehezek pedig elveszik a kedvet. Ezért kulcskérdés, hogy a gyengébb csoportokban edző gyerekek is olyan edzésprogramot kapjanak, amely az ő szintjükön biztosítja ezt az egyensúlyt.

Összefoglalva

Nem az a kérdés, hogy a csoport „gyengébb” vagy „erősebb”, hanem hogy megvan-e az egyensúly a sikerélmény és a fejlődési lehetőség között. Ha ez teljesül, akkor a gyerek jó közegben van, és a saját tempójában fejlődni tud. Ha viszont egyik sem valósul meg – nincs valódi kihívás és nincs igazi támogatás sem –, akkor a közeg hosszú távon inkább visszahúzhatja a fejlődést.

Hogy mennyi időt érdemes várni?  3–6 hónapot. Ez elég idő ahhoz, hogy reálisan meg lehessen ítélni, fejlődik-e a gyerek az adott csoportban. Ez alatt kiderül, hogy a kezdeti sikerélmények mellé valódi előrelépés is társul-e. És ha valóban történik előre lépés, örülünk, azonban ha nem társul, érdemes az edzőhöz fordulni, esetleg kiegészítő lehetőségeket keresni (külön óra). A váltás csak akkor indokolt, ha hosszabb idő után sem látszik változás, és a gyerek motivációja is csökken.