Mi minden támogathat ma egy sportoló vagy aktív gyereket? – 3. rész LÉLEK / ÉRZELMI VILÁG
Lélek a pályán
Mit él át a gyerek sportolás közben – és hogyan támogathatjuk az érzelmi világát?
Az előző cikkben a TEST / MOZGÁS területét jártuk körbe: mit tudunk ma megmérni, megfigyelni és fejleszteni, hogyan követhetjük a változó gyermeki test működését, és milyen kiegészítő lehetőségek segíthetnek a terhelés, a mozgásminőség és a regeneráció támogatásában.
Most beljebb lépünk, olyan területre, amit kívülről sokszor nehéz észrevenni. Miközben a lelátóról látjuk, hogy a gyerek fut, gólt lő, hibázik, nyer vagy veszít, azt már sokkal kevésbé tudjuk, mi történik közben benne.
Lehet, hogy ugyanaz a mérkőzés az egyik gyereknek izgalmas kihívás, a másiknak szorongató teljesítményhelyzet. Az egyik egy hibából néhány másodperc alatt továbblép, a másik még este is újrajátssza magában. Van, akit a versenyhelyzet felpörget, mást éppen lebénít. És az is előfordulhat, hogy kívülről egy motivált, jól teljesítő gyereket látunk, miközben ő belül már rég nem ugyanazért jár edzésre, amiért elkezdte.
A sport ugyanis nemcsak a testet edzi.
Élményeket is ad. Érzéseket mozgat meg. Kapcsolatokat épít. Sikereket és kudarcokat hoz. És közben formálja azt is, ahogyan a gyerek önmagáról gondolkodik.
Ezért került a térképünk második nagy területére a LÉLEK / ÉRZELMI VILÁG.
Nem minden nehéz érzést kell „megjavítani”
Ha a gyerek egy vesztes meccs után sír, attól még nincs feltétlenül szüksége pszichológusra. Ha izgul a verseny előtt, az sem feltétlenül probléma. Ha dühös, mert kihagyott egy helyzetet, csalódott, mert nem került be a csapatba, vagy rosszul esik neki az edző kritikája, az érzés önmagában nem hiba.
A sport egyik értéke éppen az lehet, hogy biztonságos keretek között találkozhat olyan érzésekkel, amelyekkel később az élet más területein is dolga lesz.
A kérdés inkább az, hogy mit tud kezdeni velük.
Fel tudja ismerni, hogy mi történik benne? El tudja mondani? Van helye szomorúnak, mérgesnek vagy csalódottnak lenni? Vissza tud térni egy nehéz helyzetből?
Vannak körülötte olyan felnőttek, akik nem azonnal eltüntetni akarják az érzését, hanem segítenek megérteni? A lelki támogatás tehát nem feltétlenül azt jelenti, hogy „kezelünk valamit”. Sokszor azt jelenti, hogy segítünk a gyereknek egyre jobban érteni önmagát. A lelki–érzelmi támogatások lehetőségeit ezért több nagyobb területre bontanám.
- Érzelmi tudatosság és önismeret
„Mi történik bennem?”
Gyerekként egyáltalán nem magától értetődő megkülönböztetni egymástól azt, hogy:
félek,
izgulok,
dühös vagyok,
csalódott vagyok,
szégyellem magam,
vagy egyszerűen csak elfáradtam.
Pedig egészen más segítségre van szükség ezekben az állapotokban.
A testnél arról beszéltünk, hogy fontos megtanulni felismerni a test jelzéseit. Ugyanez igaz az érzelmekre is. Az érzelmi tudatosság első lépése sokszor egyszerűen az, hogy nevet tudunk adni annak, amit érzünk. Egy mérkőzés után ezért néha többet segít a „Milyen volt neked?” kérdés, mint az, hogy: „Miért nem lőtted be?”
Az önismeret idővel tovább mélyülhet. A gyerek felismerheti, milyen helyzetekben válik bizonytalanná, mitől érzi magát magabiztosnak, hogyan reagál a kritikára, milyen csapatban érzi jól magát, vagy hogy valójában miért szeret sportolni. Ehhez nem feltétlenül kell külön módszer vagy szakember.
Sokszor a jó kérdés, a beszélgetés és a meghallgatás az első támogatás.
- Önkép, önbizalom és belső motiváció
„Ki vagyok én, amikor jól megy – és ki vagyok, amikor nem?”
„Én vagyok a kapus.”
„Én vagyok a leggyorsabb.”
„Én vagyok az, aki mindig kezd.”
Ezek elsőre ártatlan mondatok. De mi történik akkor, ha egyszer nem ő a kezdő? Ha sérülés miatt hónapokra kiesik? Ha valaki gyorsabb lesz nála? Ha posztot vagy akár sportágat vált?
A sport nagyon erős identitásképző közeg lehet. Ez csodálatos erőforrás – de akkor válhat nehézzé, ha a gyerek önértékelése túlságosan összekapcsolódik az eredményeivel. Fontos különbség van aközött, hogy:
„Rosszul játszottam.” és aközött, hogy: „Rossz játékos vagyok.”
Az egyik egy teljesítmény értékelése. A másik már önmagáról szól.
Ezen a területen az önismereti beszélgetések, életkornak megfelelő coachingeszközök és megfelelő szakmai keretek között alkalmazott pszichológiai módszerek is segíthetnek. De sportszülőként mi is rengeteget tehetünk. Például azzal, hogy nemcsak az eredményt vesszük észre, hanem a kitartást, tanulást, együttműködést, bátorságot, kíváncsiságot és fejlődést is.
És időnként azt is megkérdezzük:
„Te még szereted ezt csinálni?”
- Érzelmi feldolgozás és önkifejezés
Amikor egy élmény nem múlik el a lefújással
A legtöbb sportélményt a gyerekek természetesen feldolgozzák. Hazafelé beszélnek róla. Mérgesek egy kicsit. Másnap újra edzésre mennek. Játszanak, alszanak, és az élmény lassan a helyére kerül.
De vannak helyzetek, amelyek mélyebben maradnak.
Egy megalázó edzői mondat.
Tartós mellőzés.
Csapaton belüli kiközösítés.
Egy súlyos sérülés.
Egy fontos versenyen megélt kudarc.
A sport abbahagyása vagy egy közösség elvesztése.
Ilyenkor nem feltétlenül elég azt mondani:
„Ne foglalkozz vele.”
A gyereknek szüksége lehet arra, hogy valamilyen módon kifejezhesse és feldolgozhassa azt, ami történt vele.
Ennek egyik útja lehet a pszichológiai támogatás, de léteznek élmény- és cselekvésorientált megközelítések is. Ide kapcsolódhatnak például – megfelelően képzett szakemberrel és az életkornak megfelelően – bizonyos drámaterápiás, művészetterápiás vagy szomatodráma-jellegű eszközök.
Gyerekeknél különösen fontos, hogy a feldolgozás nem mindig beszélgetés formájában történik.
A játék, a rajz, a mozgás, a történet vagy a szerepek sokszor olyan dolgokat is kifejezhetővé tesznek, amelyekre még nincsenek pontos szavak.
- Relaxáció, imagináció és mindfulness
Megtanulni befelé is figyelni
A sportoló gyerek napja sokszor tele van ingerrel. Iskola. Edzés. Csapattársak. Edzői instrukciók. Telefon. Utazás. Verseny. Házi feladat. Közben pedig nagyon kevés olyan pillanat van, amikor nem kell semmit csinálnia. Ezért érdekesek azok a módszerek is, amelyek nem újabb teljesítményt kérnek, hanem éppen az ellenkezőjét:
megállást és figyelmet.
A relaxációs gyakorlatok segíthetnek felismerni a feszültség és az ellazulás közötti különbséget.
Az imagináció, vagyis mentális képek használata a sportban is régóta ismert: elképzelhetünk egy mozdulatot, egy helyzetet vagy akár egy nyugodt, biztonságos állapotot.
A mindfulness és jelenlétgyakorlatok pedig abban segíthetnek, hogy a figyelem újra arra kerüljön, ami éppen történik, ahelyett hogy a gyerek az előző hibán vagy a következő eredményen járna fejben.
Itt azonban már látszik a négyes rendszer egyik sajátossága: ezek a módszerek ugyanúgy megjelenhetnek majd az idegrendszeri–mentális területnél is. Nem azért, mert rosszul soroltuk be őket, hanem azért, mert egy módszer több szinten is hathat.
Ha a relaxáció célja az érzelmekkel való kapcsolódás, itt beszélünk róla. Ha elsősorban az idegrendszer szabályozására vagy verseny előtti fókuszra használjuk, a következő pillérhez is kapcsolódik.
- Kapcsolatok és családi minták
Mert a gyerek nem egyedül érkezik a sportba
A sportoló gyerek mögött ott van a családja is: nemcsak fizikailag, amikor elvisszük edzésre. Visszük magunkkal a sporttal, teljesítménnyel, versengéssel, sikerrel és kudarccal kapcsolatos saját történeteinket is.
Lehet, hogy az egyik szülő maga is versenysportoló volt. A másik soha nem kapott lehetőséget sportolni. Valaki nagyon szeretett volna sikeres lenni, de nem úgy alakult. Másnak éppen rossz emlékei vannak a sportról. Ezek önmagukban nem problémák.
De érdekes lehet felismerni, mikor beszélünk valóban a gyerek vágyairól – és mikor kapcsolódik hozzá valami a saját történetünkből is.
Itt már megjelenhetnek a rendszerszemléletű megközelítések, szülőkonzultáció, családi folyamatokkal végzett munka, és bizonyos esetekben akár családállítási vagy más rendszerszemléletű holisztikus módszerek is.
Ezeknél különösen fontosnak tartom a szakmai kereteket és azt, hogy ne egy módszerrel próbáljunk megmagyarázni minden gyermeki nehézséget.
Néha a gyerek egyszerűen nem szereti azt a sportot. Néha rossz a közösség vagy túl sok az edzés. És néha valóban van egy mélyebb történet, amire érdemes ránézni.
- Amikor már szakember segítsége kell
Nem minden nehézség „mentális blokk”
A modern és alternatív módszerek világában van egy veszély, amiről szerintem muszáj beszélni. Nagyon csábító mindent valamilyen „blokkal”, „mintával”, motivációs problémával vagy energetikai elakadással magyarázni. Pedig vannak helyzetek, amikor nem alternatív módszert kell keresni.
Ha egy gyerek tartósan szorong, rendszeresen pánikszerű tünetei vannak, jelentősen megváltozik a hangulata vagy viselkedése, tartósan visszahúzódik, az evéssel vagy testképével kapcsolatban aggasztó változás jelenik meg, önmagát bántja vagy más komoly pszichés tünetet mutat, akkor megfelelő gyermekpszichológiai vagy egészségügyi segítségre lehet szükség.
Az alternatív vagy kiegészítő támogatás nem helyettesíti azt, amire valóban szüksége van.
Mit tehetünk otthon?
A testi támogatásnál beszéltünk hengerről, labdáról, gumiszalagról.
A lelki támogatás „otthoni eszköztára” sokkal kevésbé látványos. Nem lehet bevásárlókosárba tenni. Talán ezek a legfontosabbak:
figyelem, idő, kérdés, meghallgatás és biztonság
Nem kell minden edzést elemezni. Sőt, lehet, hogy az egyik legjobb kérdés hazafelé egyszerűen ennyi:
„Szeretnél beszélni róla, vagy most inkább hagyjuk?”
És lehet helye annak is, hogy ne kérdezzünk semmit. A gyerek számára az is érzelmi biztonság, ha tudja: attól még ugyanúgy örülünk neki, ha ma nem nyert.
A cél nem az, hogy mindig jól érezze magát
Ez talán elsőre furcsán hangzik egy lelki jóllétről szóló cikk végén.
Pedig fontos. Nem az a cél, hogy a gyerek sportolás közben mindig boldog, motivált és magabiztos legyen. Lesz olyan, amikor csalódott vagy mérges. Fog félni is és nem lesz kedve mindig edzésre menni. Sőt, lehet olyan időszak is, amikor megkérdőjelezi, akarja-e egyáltalán folytatni.
A lelki támogatás nem ezek eltüntetését jelenti. Hanem azt, hogy legyen lehetősége megélni, felismerni, elmondani és idővel egyre jobban kezelni mindazt, ami benne történik. Mert ahogyan a testtudatosság tanulható, úgy az érzelmi tudatosság is az.
És talán a sport egyik legnagyobb ajándéka éppen az lehet, hogy ehhez rengeteg valódi élethelyzetet ad.
Egy gondolat sportszülőknek
A következő meccs vagy edzés után próbáld meg egy pillanatra nem azt nézni:
Hogyan teljesített? Hanem inkább azt: Hogyan volt benne?
Élvezte?
Feszült volt?
Kapcsolódott a többiekhez?
Fel tudott állni egy hibából?
Örült valaminek?
Ha valami rosszul esett neki, volt helye elmondani?
Lehet, hogy ezekből néha többet megtudunk arról, hogyan van a gyerek a sportban, mint az eredményjelzőből.
A következő részben az IDEGRENDSZER / MENTÁLIS MŰKÖDÉS területével megyünk tovább: mi történik akkor, amikor a gyerek tudja, képes rá – de nyomás alatt mégsem tudja előhívni azt, amit edzésen már igen?
