Mit üzen a gyerek?

Mit üzen a gyerek, amikor visszaesik a teljesítménye?

A cikkeim este öltenek testet, akkor is, ha az íráskezdemények napokkal, néha hónapokkal korábban érlelődnek bennem. Ma este a kisebbik gyermekemet megkérdeztem, szerinte miről írjak. Azt felelte, arról, hogy néha a gyerekek azért nem edzenek, mert így akarnak bosszút állni az edzőn, vagy a szülőkön.
Elmesélte, hogy van egy edzőtársa, aki régen sokat járt meccsre, de egy ideje nem viszik, és elkezdett egyre rosszabbul teljesíteni.
Ma az edzés végén megkérdezte tőle, miért teszi, mire a csapattárs azt mondta:
– Azért, mert ha úgysem visznek meccsekre, akkor minek edzek?
– De hát azért nem visznek, mert nem edzel rendesen – válaszolta a fiam.
Aztán rám nézett, és azt mondta:
– Anya, szerintem ezt írd meg a szülőknek, meg az edzőknek, hátha olvassák.

Szóval fogadjátok szeretettel és megértéssel ezt az autentikus friss témát.

Amikor a teljesítmény mögött érzések laknak

Amikor a gyerek sportteljesítménye hirtelen visszaesik, eleinte talán fel sem tűnik, vagy csak legyintünk, biztosan fáradt, beteg volt, vagy épp lesz, esetleg kimerítette az iskola. És valóban, ezek mind lehetnek okok. De ha a visszaesés néhány napnál tovább tart, érdemes megállni egy pillanatra, leülni vele beszélgetni. Előfordul, hogy nem ezek a hétköznapi problémák állnak a háttérben, hanem egy belső üzenet, egy apró sérelem vagy meg nem értett érzés.

A gyerekek – főleg az általános iskolás korosztályban – még nem mindig tudják szavakba önteni csalódottságukat, és így találják meg a módját, hogy jelezzék: „valami nem jó”. És ez a „jelzés” sokszor a teljesítményen keresztül érkezik – épp oda, ahonnan a fájdalom is származik: a szülő vagy az edző felé.

Nem bosszú, segélykiáltás

A „bosszú” szó keményen hangzik, de a gyereknél ez nem tudatos rosszindulat, sokkal inkább egy segélykiáltás:

• Nem érzed, hogy megbántottál?
• Nem hallod, hogy szükségem van rád?
• Vegyél észre!
• Figyelj rám!

Amikor egy gyerek dühös vagy csalódott – mert kimaradt egy meccsből, igazságtalannak érez valamit, vagy egyszerűen nem kapott elég figyelmet – az edzésen mutatja meg, amit kimondani nem tud. A teljesítmény visszafogása egyfajta „érzelmi hatalomvisszavétel”. Ha úgy érzi, elveszítette az irányítást, ezzel a módszerrel próbálja visszaszerezni.

És ez az üzenet nekünk felnőtteknek, edzőknek és szülőknek szól:

• Amikor túl nagy az elvárás.
• Amikor a gyerek érzi a csalódottságunkat.
• Amikor a dicséret helyét a kritika veszi át.

Amikor a háttérben más is lehet

Előfordul, hogy a teljesítmény-visszaesés mögött nem csak érzelmi sérelem, hanem mélyebb, nehezebben felismerhető ok, például kiközösítés vagy csúfolódás, bullying húzódik meg. Erről azonban majd külön, szakemberekkel folytatott beszélgetések után szeretnék írni, mert a téma kényes, és megérdemli a körültekintést.

Most maradjunk annál a finom, de nagyon is valós üzenetnél, amit a gyerek sokszor hozzánk – szülőkhöz és edzőkhöz – intéz.

Mit tehetünk szülőként és edzőként?

1. Ne ítéljünk azonnal.
   A gyenge teljesítmény mögött nem feltétlenül lustaság vagy dac van. Néha csak egy gyerek, aki nem tudja, hogyan mondja el, hogy fáj valami.
2. Figyeljünk a változásra.
   Ha hirtelen megváltozik a hozzáállása – kedvetlen, elutasító, vagy „csak félgőzzel” dolgozik –, ne a fegyelmet kérjük számon először, hanem a kapcsolatot próbáljuk újraépíteni.
3. Beszélgessünk.
   Egy egyszerű kérdés sokat érhet:
   – Mi az, ami mostanában elvette a kedved az edzéstől?”
   – Van valami, ami miatt rosszul esett valami az edzésen?”
   A gyerekek megérzik, ha nem hibáztatni akarjuk őket, hanem megérteni.
4. Tartsuk tiszteletben az érzéseit.
   Nem kell mindenben igazat adnunk neki – de ha érzi, hogy meghallgatjuk, az már önmagában gyógyít. Ne bagatelizáljuk, próbáljuk beleképzelni magunkat a helyzetébe.
5. Mutassunk példát.
   A kulcs a mi reakciónk. Ha az edző és a szülő is nyitottan, együttműködve kezeli a helyzetet, a gyerek újra biztonságban érzi magát, és visszatér a motivációja.

Záró gondolat

A gyerekek világa tele van apró igazságtalanságokkal – legalábbis az ő szemszögükből. Ezeket nem mindig tudják feldolgozni, de a sport remek terep arra, hogy megtanulják: a nehéz érzéseket is meg lehet élni, beszélni lehet róluk, és közösen megoldást találni. És talán ez a legnagyobb ajándék, amit mi, felnőttek adhatunk nekik: hogy meghalljuk azt is, amit nem mondanak ki.