A szülői értekezlet időrablás?

Vagy elmulasztott lehetőség?

Elkezdődött a második félév, és ahogy az iskolában, úgy a sportban is biztosan sor kerül majd szülői értekezletre. Bevallom, számomra – és ahogy a környezetemben tapasztalom, a többség számára is – a szülői értekezlet mindkét közegben a „kötelező időrablás” kategóriájába tartozik. És ha őszinte vagyok, ezt gyakran nemcsak a szülők, hanem a tanárok és az edzők arcán is látni lehet. Tisztelet a kivételnek.

Hogy miért?

Mert az iskolában és az edzéseken is a szülői értekezletek döntő többsége megmarad az órarend vagy edzésrend, a (tanulmányi)versenynaptár, az osztály- vagy edzőtáborok időpontegyeztetésének szintjén. Fontos dolgok ezek, de nem a legfontosabbak. Ezeket egy e-mailben vagy akár egy Facebook-posztban is el lehetne intézni. A tanárok, az edzők és a szülők gyakran egyaránt teherként élik meg ezeket az alkalmakat, mindenki túl akar lenni rajtuk, hogy mehessen a dolgára. Így valóban nehéz azt mondani, hogy ezért érdemes szülői értekezletet tartani.

Amiről viszont fontos lenne beszélni, arról jellemzően nem esik szó.

És most térjünk át a sportra. Itt különösen nagy ára van a kimondatlanságnak, ugyanis nemcsak tanulásról és teljesítményről beszélünk, hanem testi-lelki biztonságról, határokról, felelősségről és bizalomról is. Mégis, a szülői értekezletek jelentős része adminisztratív egyeztetés, pedig lehetnének valódi fórumai annak, hogy az egyesület milyen értékrendet képvisel, hogyan képzeli el a szülőkkel való együttműködést, hogyan kezeli a konfliktusokat, és milyen elvek mentén működik.

Így történik meg az, hogy az edzésen egymás között elhangzott/elcsípett mondatok, a gyerekek szűrőjén keresztül, torzulva jutnak el a szülőkhöz – majd abból újabb félreértések születnek.

A szülő és az edző kölcsönösen azt várják el, hogy jelezzenek, visszacsatoljanak, partnerként működjenek együtt. Mégis éppen ezekről a kérdésekről esik a legkevesebb szó a szülői értekezleteken. Mintha mindenki abban reménykedne, hogy ezek a helyzetek majd maguktól rendeződnek.

Csakhogy a hallgatás nem semleges. A hallgatás kockázat.

Ritkán beszélünk a gyermek jogairól a sportban. Arról, hogy mit tehet meg a gyerekkel egy edző, egy csapattárs vagy akár egy másik szülő – és mit nem. Ritkán hangzik el világosan, hogy ha egy szülőnek problémája van, akkor kihez fordulhat, milyen sorrendben, milyen formában. És még ritkábban kerül szóba a bántalmazás kérdése, legyen az verbális, érzelmi, fizikai vagy online. Mintha attól félnénk, hogy ha kimondjuk létezik ilyen, akkor már meg is történt. Pedig éppen fordítva van. A kimondás a megelőzés első lépése.

A szülői értekezlet lehetne az a tér, ahol ezekről a kérdésekről nyíltan, nyugodtan, nem egy konkrét konfliktus árnyékában esik szó. Nem válságkezelésként, hanem alapvetésként. Ahol az egyesület elmondja, mit képvisel, hol vannak a határok, milyen értékek mentén dolgozik. Ahol a szülő nem támadó vagy védekező pozícióban van jelen, hanem partnerként.

A jó szülői értekezlet nem attól jó, hogy mindenki elégedetten megy haza. Hanem attól, hogy mindenki tudja, mire számíthat.

Különösen fontos ez a gyermekvédelem területén. A gyermek biztonsága nem „plusz elvárás” a sportszervezetek felé, hanem az alap. És nemcsak a gyermeket védi. Ahol világos szabályok vannak, ahol zéró tolerancia érvényesül a bántalmazással szemben, ott az edző is védettebb. Nem egyedül kell döntéseket hoznia, hanem egy szervezeti rendhez tud igazodni.

Ahol a gyermek biztonságban van, ott az edző is nyugodtabban dolgozik. Ez nem erkölcsi frázis, hanem működési alapelv. A szülők elsődleges elvárása sem az, hogy minden edzés tökéletes legyen, vagy hogy minden verseny sikerüljön. Hanem az, hogy a gyermekük jó kezekben legyen – mentálisan, fizikailag, emberileg.

A szülői értekezlet lehetne ennek a bizalomnak az egyik alapeseménye. Ha ezt  elmulasztjuk, később sokkal nehezebb lesz pótolni.

Nem több szülői értekezletre van szükség. Hanem jobb tartalomra, több tudatosságra és kevesebb rutinra. Ebben az esetben a szülői értekezlet nem időrablás. Hanem az a hely, ahol eldőlhetne, hogy a sport valóban fejlődési tér a gyermek számára, vagy csupán egy jól szervezett rendszer, amelyben mindenki teszi a dolgát, de senki nem beszél a lényegről.

Mit tehetünk mi szülőként, hogy kibillenjen a szülői értekezlet a rutinból?

Legyünk proaktívak, ha fontsonak érzünk egy témát jelezzük akár szóban, akár írásban az edzőknek még az értekezlet előtt, hogy fel tudjanak készülni és az értekezlet idejébe beleférjen. Egy jól megfogalmazott kérdés akár konstruktív beszélgetést indíthat el, és erősítheti a közösséget.

Felhasznált irodalom: Szülői értekezlet: a szükséges jó!  Készítették: Bodnár Ilona, Perényi Szilvia, Novák János, Farkas Judit