Tavaszi feltöltődés
A téli szünet után megérkezett az első tavaszi szabad hétvégénk, hála annak, hogy március 15 vasárnapra esett. Nagyon szeretem az ilyen napokat: mindenki kialussza magát, nem kell az egyetlen szabadnapba belesűríteni a tanulást, és van idő együtt lenni. A gyerekek végre csinálhatnak programot, anélkül hogy folyamatosan figyelmeztetnünk kellene őket: „érj haza időre”, „vigyázz, nehogy lesérülj” vagy „ne felejtsd el átismételni a törit/fizikát/matekot”.
Az egész heti munka és otthoni teendők után élveztem a nyugodt pillanatokat, amikor nem kellett kapkodni. Még a tanulás is könnyebb volt – mintha a stressz hiánya automatikusan hatott volna mindenre. Ez a tavaszi hétvége igazán jóleső volt.
Tavasz van végre, süt a nap és itt az ideje feltölteni a vitaminraktárainkat. A mama már telefonált, vihetünk snidling a kertből, így hamarosan ehetünk finom snidlinges ránottát, túrót, pogácsát. Imádom a tavaszt, a kellemes napsütést ahogy egyre több friss zöldséget találunk meg a piacon vagy a mama kertjében, és színesedhetnek a tányérok.
Nekem örök dilemmám a mit főzzek, mert ha a fiúkat kérdezem, általában az 5 kedvenc ételük egyikét vetik be, ami elég unalmas, és én sem vagyok mindig kreatív kedvemben, viszont nagyon fontos, hogy változatos és tápláló ételek legyenek az asztalon. Ez alapból is fontos sportoló kamaszoknál hatványozottan. Így aztán néha úgy érzem magamat, különösen hétvégén mint egy konyhás néni, aki egy fittness szálloda konyhájában főállásban főz, mellékállásban takarít 😊
A gyerekek étkezésével kapcsolatban az utóbbi időben egyre inkább előtérbe került a sporttáplálkozás témája. Korábban kevesebbet foglalkoztam vele tudatosan, inkább „józan paraszti ésszel” próbáltam megoldani a mindennapokat, most viszont egyre inkább érzem, hogy érdemes ebben mélyebbre menni.
Ebben nagy segítség számomra a „Gyermekek sporttáplálkozása” című könyv, amelyet Rédli (Ignits) Dóra írt.
Egy sportszülőknek szóló konferencián volt szerencsém őt élőben is hallgatni, és az ott elhangzott gondolatok sok mindent helyretettek bennem. Ami különösen tetszett, az a megközelítés gyakorlatiassága: nem elméleti rendszereket kaptunk, hanem olyan kapaszkodókat, amelyek a hétköznapokban is működnek.
Nem kizárólag a sportoló szemszögéből beszélt a gyerekekről, hanem gyerekként tekintett rájuk – akik iskolába járnak, tanulnak, játszanak, és közben próbálnak helytállni a sportban is. Ez a szemlélet számomra nagyon fontos volt.
A szülőket sem „profi sportszakáccsá” akarja formálni, hanem reális, kivitelezhető megoldásokat ad. Kifejezetten megnyugtató volt, hogy nem egyik napról a másikra vár változást, hanem fokozatos építkezésben gondolkodik.
Szó esett a dolgozó szülők mindennapi dilemmáiról is – az ételcsomagolásról, az időhiányról, vagy éppen a közétkeztetésről. Nem elutasítja ezeket, hanem segít jól kezelni: hogyan lehet kiegészíteni, jobbá tenni, és a lehetőségekhez képest a legtöbbet kihozni belőlük.
Számomra ez a könyv inkább egyfajta kiindulópont lett: nem kész válaszokat ad mindenre, hanem segít abban, hogy tudatosabban kezdjek el gondolkodni a sportoló gyerekek táplálkozásáról.
Ami külön szimpatikus, hogy nem az étrendkiegészítők irányába tol, hanem a jó minőségű, valódi alapanyagokra helyezi a hangsúlyt.
Ez a téma most nálam is egyre inkább fókuszba kerül, és a következő időszakban szeretnék ezzel részletesebben is foglalkozni – mert azt látom, hogy a sportoló gyerekeknél a megfelelő táplálkozás nem „extra”, hanem alap.

