ADHD és sport

Ez a cikk a szívemből született. Gyermekem és én is sok nehézségen mentünk keresztül, amíg meg nem kaptuk a hivatalos ADHD-diagnózist. Anyaként nehezen értettem a szélsőséges – hol pozitív, hol negatív – edzői és pedagógusi jelzéseket. Nem értettem a különbségeket és a végleteket: volt, aki örömmel dolgozott a fiammal, volt, aki pedig „rossz gyerek dobozába” tette őt.

A diagnózis, néhány információ és recept mellett az igazi megértést számomra a Pécsi Sportiskola edzői konferenciája hozta meg, ahol az első téma az ADHD és a sport volt. Komlósi Veronika Júlia gyógypedagógus és Demeter Gáborné Éva PhD. egyetemi adjunktus előadása adta meg az igazi „aha” élményt – hatalmas megkönnyebbülést éreztem, ahogy a prezentáció képkockái, mint hiányzó puzzle-darabok, segítettek teljes egészében meglátni a fiamat.

A másik jelentős élményem az volt, hogy a fiam edzői ott ültek az előadáson, és a következő edzéstől kezdve alkalmazták a hallottakat, megerősítve és támogató módon kezelve a fiam teljesítményét, elindítottak egy fejlődést elősegítő pozitív spirált.

Hálás vagyok a Pécsi Sportiskolának, hogy komolyan veszik az edzők képzését, az edzőknek, hogy odafigyelnek és használják a tudást. Hatalmas köszönet Komlósi Veronikának és Demeter Gáborné Évának a rendkívül informatív és szemléletformáló előadásért, valamint azért is, hogy az előadás után szeretettel és nyitottsággal álltak a kérdéseimhez. Remélem, hogy az általuk megválaszolt kérdések, más szülők számára is hozzájárulnak a megértéshez, az „aha élményhez” és a megerősítéshez.

– Segítenétek megérteni, hogyan befolyásolja az ADHD a gyermek sportteljesítményét és az edzéseken, versenyeken mutatott viselkedését?

– Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) többféleképpen befolyásolhatja a gyermekek sportteljesítményét és az edzéseken, versenyeken mutatott viselkedését egyaránt. A hatások lehetnek pozitívak és kihívást jelentőek is. Minden gyermek egyedi és megismételhetetlen, sok múlik az egyéni jellemzőkön, a sportágon és a szűkebb és tágabb értelemben vett környezet támogatásán.

• Sokszor egy magasabb energiaszintet látunk az ADHD-s gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt, amely a „pörgősebb” sportoknál kifejezetten előny.

• A hiperfókusz is egy ilyen pozitív hozadéka szokott lenni az eltérő idegrendszeri működésnek, amely képessé teszi az egyént arra, hogy mindent kizárva csak a célra fókuszálja figyelmét és energiáját.

• Sok sportágnál a gyors döntéshozatalra is szükség van az eredményesség érdekében, amely szintén előnyt tud jelenteni.

• Kihívást tud okozni a figyelem fenntartása, főként a túl monoton gyakorlatsorok végzése közben, emiatt gyakori helyzet és feladatváltás szükséges, amikor a figyelmük frissül és megint képesek koncentrálni.

• Az impulzivitásuk okán számos olyan helyzetbe sodorják magukat, ami akár veszélyes is lehet, sokszor akár az instrukció elhangzása előtt elkezdik a feladatokat vagy indulatosan reagálnak az olyan helyzetekben, ahol úgy gondolják, hogy igazságtalanság érte őket. Olykor nagyon érzékenyek a kritikára, még ha nem is mutatják ki, egy negatív visszajelzés napokra „megsemmisítőleg” hathat rájuk.

• Az, hogy szó nélkül kivárják a sorukat, csendben és „mozdulatlanok” legyenek akár csak rövid időre is, nagyon ritka és csak rendkívüli erőfeszítés árán sikerül.

• Az érzelemszabályozási nehézségek miatt hajlamosabbak lehetnek hirtelen hangulatváltozásra, frusztrációra, dühkitörésre vereség vagy hiba esetén. A versenyszituációk feszültsége általában sokkal nagyobb stresszt vált ki náluk, mint neurotipikus társaiknál, ugyanakkor a versenyhelyzet adrenalinja kiemelkedő teljesítményt is kihozhat belőlük.

• Az edzéseken, néha „túl” lelkesek is, sokszor a feladatokat máshogy végzik, mint, ahogy az edzők kérik. Jellemző szokott lenni, hogy többször visszakérdeznek, közbeszólnak, ezzel az edzőt és a társaikat is megzavarják. A taktikai lépésekről való megfeledkezésről is gyakran beszámolnak mindezek mellett. A legfontosabb, hogy azt tudatosítsuk csapattársként, edzőként és szülőként is, hogy a gyermek ezeket nem direkt csinálja, legalább annyira rossz ezeket neki is átélni.

– Hogyan látjátok mely edzésmódszerek vagy pedagógiai megközelítések bizonyultak leghatékonyabbnak az ADHD-s gyermekek támogatásában a sportban?

– A kutatások és a tapasztalatok is egybehangzóan azt mutatják, hogy az edző személyisége óriási befolyással bír arra, hogy egy ADHD-s gyermek mennyire tud hatékonyan kibontakozni az adott sportágban. A struktúra és előre megszabott rutin elengedhetetlen számunkra, fontos, hogy az edzések jól szervezettek, kiszámíthatóak legyenek. A rutin csökkentheti az impulzivitást és fokozhatja a fókuszt, amely jobb eredményekhez vezethet. A gyermek jólléte szempontjából is meghatározó mindez, hiszen amelyik környezetben jól érzi magát, folyamatosan dicsérik, támogatják, ott jobban is fog teljesíteni. Hosszabb, passzív várakozással járó gyakorlatsorok helyett a rövidebb, dinamikus szakaszokra bontott edzésformák preferáltabbak náluk. Az egyértelmű szabályok és a következetes kommunikáció elengedhetetlen. A megfelelő sportág megválasztása nagyon fontos, vannak olyan gyermekek, akiknek az egyéni-, de olyanok is vannak, akiknek a csapatsportok válnak be inkább.

– Milyen jelekből láthatjuk, hogy a gyermek túlterhelődik mentálisan vagy fizikailag az edzések során?

– A túlterhelődés vagy az idegrendszeri túltelítődés nem feltétlenül mindig az edzéseken fog látszódni. A neurodivergens gyermekek nagy részénél megfigyelhető a maszkolás. A gyermekek tudják, mi az elvárt teljesítmény, milyen viselkedést kell mutatniuk ahhoz, hogy megfeleljenek, viszont ez nekik sokkal több erőfeszítést igényel, mint neurotipikus társaiknak. Sokszor számolnak be arról, hogy „fáradtak” és „már nem bírják”. Ez nem feltétlen azt jelenti, hogy fizikálisan elfáradtak, sokkal inkább az szokott lenni a hátterében, hogy elvesztik a motivációt, s a gyermekek/felnőttek úgy érzik, hogy egyszerűen képtelenek rávenni magukat, hogy tovább csinálják az adott feladatsort. Ha azt látják a szülők, hogy az iskolában és az edzéseken is csak dicsérik a gyermeket, hisz úgy tűnik, „terhelhető”, jól teljesít, de ahogy hazaér, mintha kicserélnék és „semmi sem lesz jó” nekik, csak panaszkodnak, „hisztiznek”, akár sírnak is sokszor, akkor akár ez is egy jel lehet arra, hogy túltelítődnek.

Ilyenkor érdemes átgondolni, megvizsgálni környezetét, mennyi és milyen tanórai és tanórán kívüli foglalkozáson vesz részt, hogy érzi magát ezekben a helyekben, milyen a kapcsolata a felnőttekkel és a gyerkekkel, akikkel együtt jár iskolába, edzésekre. A mai szülőknek nagyon nehéz dolguk van, hogy munka mellett még azt is meg kell, hogy szervezzék, hogy külön foglalkozásokra, edzésekre hordják gyermeküket/gyermekeiket. Sajnos sokszor arra marad a legkevesebb idő, hogy megbeszéljék velük azt, hogy kinek hogy telt a napja, milyen érzéseket élt át bizonyos szituációkban, mi okozott nehézséget, kihívást vagy mi az, ami kapcsán büszkeséget érzett. Előfordulhat, hogy nem akarnak iskolába vagy edzésre menni, hasfájásra vagy fejfájásra hivatkoznak, szélsőséges hangulatváltozások jellemzik vagy alvászavarra, evészavarra utaló jeleket mutatnak, akkor minen esetben érdemes ezeket komolyan venni, ha ezek nem csak ritka jelzések a gyermek részéről.

– Mi éppen azon dolgozunk az orvossal együtt, hogyan lehet optimálisan összehangolni az ADHD gyógyszeres kezelését a tanulás, az edzések és a versenyek időzítésével. Nektek mi a tapasztalatotok?

– Nagyon fontos leszögezni, hogy a gyermekek ADHD diagnosztikai folyamata több ülésből, vizsgálatból és tesztből álló folyamat, amelyhez elengedhetetlen több szakember egybehangzó véleménye a diagnózis alátámasztására. A gyermekpszichiáter az a kompetens szakember, aki javaslatot tesz a szülőnek gyógyszeres terápia megkezdésének szükségességére is. Magyarországon több típusú gyógyszer elérhető, hogy milyen típusút ajánlanak, mindig egyéni elbírálás alapján történik. A gyógyszerek dózisának, adagolásának a beállítása nem pár napos folyamat, ezért nagyon fontos a gyermek viselkedésének és egyéb fiziológiás tulajdonságainak megfigyelése a gyógyszerbeállítás alatt, hogy minden gyermek a legmegfelelőbb gyógyszerhez és dózishoz juthasson.

A jól beállított gyógyszer nem zárja ki az edzéseket, sőt, éppen a mozgás az, ami hozzájárul az idegrendszer kiegyensúlyozott működéséhez. A gyermek állapota mellett napirendje, edzései, tanulási rutinja is meghatározó lehet a gyógyszerek dózisának adagolásakor. A szülők és a pszichiáter hosszas mérlegelés után igyekszik a gyermek számára leghatékonyabb gyógyszert és adagolást megtalálni.

Az edzőnek fontos ismernie az alkalmazott gyógyszer beállításának idejét (ekkor a viselkedése nagyobb eltéréseket mutathat), az adagolás napi rutinját (mikor ürül ki a gyógyszer aktuális adagja, amikor a tünetek fokozódhatnak) és a gyógyszer mellékhatásait (pl. emésztési problémák, többszöri kikéretőzés a mosdóba). Emiatt a szülővel és a szakorvossal történő együttműködés, telefonos egyeztetések rendkívül lényegesek.

– Mely helyzetek jelenthetnek különösen nagy kihívást az ADHD miatt a sportolás során és milyen stratégiákat javasol ezek kezelésére?

– Hosszú monoton edzés részek helyett több, rövidebb és változatos feladatokra lenne szükségük az ADHD-s gyermekeknek. A szinte mindig érintett munkamemória érintettsége és a figyelmi ingadozások miatt az utasítások követése és a több lépésből álló feladatok megértése, feldolgozása és adekvát reakciók gyakran nehézséget okoznak.

Fontos, hogy az edző adjon rövidebb, egyszerűbb instrukciókat és mutassa mindezt vizuálisan is. Mindig érdemes meggyőződni róla, hogy a gyermek megértette, amit szeretnénk. Ha mindezt humor kíséri, még eredményesebb tud lenni.

Az impulzivitás, a gyors reakciók gátlása is szinte mindig nehéz helyzetekbe sodorja az ADHD-s gyermekeket. A strukturált rutin, szabályrendszer, amin már nem kell gondolkodni, kiemelten fontos lehet. Fontos azonnal dicsérni az önkontroll pillanatait: „Láttam, hogy most megvártad a sípot és azelőtt nem indultál el – szuper volt!”. Nagyon fontos az előre megbeszélt szabályok, és kiemelten fontos a „stop-jel”, amit csak az edző használhat igazán veszélyes helyzetekben.

Az érzelemszabályozási nehézségek miatt a csapattársak általi csapatba fogadás is sokszor nehézséget okoz. Ezeket a szituációkat érdemes szokszor átbeszélni, gyakorolni.

A versenyhelyzetekben gyakran túl intenzív érzelmeket és izgalmakat élnek át. Itt is fontos a rutin, a szabályok és a célok meghatározása. Szükség esetén egy bizonyos jelzés megbeszélése is fotnos lehet, hogy a gyermek tudja jelezni az edzőnek, ha besokallt, és legálisan ki tudjon szállni egy rövidebb-hosszabb szünetre.

ADHD-ban gyakori az előkészítés és szervezés nehézsége, a felszerelések elvesztése. Erre check-listákat érdemes elkezdeni használni. Színes, figyelemfelhívó holmit érdemes beszerezni a gyermekek részére.

A zaj, a sok hanginger, a zsúfoltság mind olyan, amely az idegrendszeri túltelítődést fokozza. Ezért gyakran, ha azt tapasztalják az edzők, hogy semmi külső körülmény nem adott a nyugodt edzéshez, akkor ne azon a napon akarják a maximumot kihozni a gyermekből.

– Hogyan adhatunk visszajelzést a gyermeknek úgy, hogy az motiváló legyen és ne növelje a szorongását?

– A visszajelzés is legyen rövid, konkrét, pozitív és kiszámítható. Már az erőfeszítést is díjazzuk. Sok neurodivergens gyermeknek és felnőttnek is nehéz jól kezelni a dicséretet, hiszen szinte minden dicséretben ott az elvárás, „ha most képes voltál rá, máskor is ezt várom el”! Az elvárás nagyon sok esetben szorongást generál az egyénben. Próbáljunk elvárásmentesen kommunikálni, dicsérni, jutalmazni, konkrét példákkal támasszuk alá miért dicsérjük, pl: „Szuper volt, hogy figyeltél a kezed helyzetére a dobásnál!” vagy „Látom ma volt energiád és fókuszált tudtál lenni az első 5 percben!”

Próbáljuk pozitívan átkeretezni a mondandónkat, ne azt mondjuk, hogy „Ez így nem jó, túl alacsonyan tartottad a kezed!” ehelyett: „Egyre közelebb vagy a célhoz, próbáld egy kicsit magasabbra emelni!” A „Klassz, hogy nem adtad fel!” vagy „Jó volt látni, hogyan javítottál a mozgásodon!” mind mind akkora erőt képesek adni a gyermekeknek, hogy a legtöbb esetben teljeítményükre is pozitívan hat, önbecsülésük is nő, így kiegyensúlyozottabban fognak tudni fejlődni.

– Milyen sportágak segítik a koncentráció és az impulzuskontroll fejlesztését?

– Szinte minden sport alkalmas arra, hogy fejlessze az önszabályozást, elősegítse a végrehajtó funkciók fejlődését. Ha csak arra gondolunk, hogy az első sípszónál kezdjünk el sétálni, a következőnél pedig megállni, már ahhoz is szükséges az önszabályozásunk, hogy erre képesek legyünk.

Célzottan az eleven, játékos és strukturált gyakorlatokkal fejleszthetőek a hatékonyan ezen funkciók. A ritmusos, ismétlődő mozgásos játékok és feladatok például fejlesztik a fókuszált figyelmet, a reakció-gátlás játékok az önszabályozásra, az impulzuskontrollra vannak jótékony hatással. A küzdősportok az önkontrollt támogatják nagymértékben, de minden sport jótékony hatással bír az idegrendszerre, a koncentráció és az impulzuskontroll támogatására.

– Szülőként, hogyan tudjuk a gyermekünket támogatni az edzés előtti és utáni rutinokban (például étkezés, pihenés, strukturált időbeosztás)?

– ADHD-s gyermekeket nevelő családokban a szülők szerepe kiemelkedően fontos. Óvodás, kisiskolás gyermekeknél a végrehajtó funkciók eltérő működése, és a szenzoros reaktivitásbeli eltérések miatt sokszor az éhséget, a hőmérsékeltet, a fáradtságot (és sok minden mást) sem úgy észlelnek, mint a neurotipikus gyermekek. A szülőknek szinte mindig a gyermek helyett kell előre gondolkodniuk, cseledniük, hogy gyermeküket támogatni tudják a nehézségeik miatt. Ez kimerítő!

Az ADHD-s gyermekek edzés előtti és utáni rutinjai különösen fontosak, mert segítenek a fókuszban, az energiaszabályozásban, a megnyugvásban és a kiszámíthatóságban.  A szülő szerepe itt is kulcsfontosságú: nem az, hogy mindent helyette csináljon, hanem hogy biztonságos kereteket, struktúrát és támogató jelenlétet nyújtson. A lelki támogatás mellett oda kell figyelni az étkezésre, a folyadékpótlásra, a pakoló/checklistákra. A ráhangolódás különösen fontos, fókuszteremtő mini rutinok tudnak segíteni ebben a családoknak. A következetes, de rugalmas struktúrák, a reális elvárások és a pozitív visszajelzések, mind támogatják a gyermekek fejlődését.

– Mely helyzetekben kell különösen figyelni arra, hogy a sport ne váljon stresszforrássá a gyermek számára?

– A sport alapvetően örömforrás kellene, hogy legyen, egy fontos fejlesztő közeg a gyermek számára, de bizonyos helyzetekben könnyen stresszforrássá válhat, különösen a neurodivergens gyerekeknél. Különösen kell figyelni akkor, ha a teljesítményelvárások irreálisan magasak a gyermekkel szemben, vagy ha egy teljesítményszorongó gyermeket folyamatos versenyhelyzet elé állítanak.

Ha az edzéseken túl sok az inger a gyermek részére, megterhelő a zaj vagy az egyéb ingerek vagy ha a sport a gyermek személyes önértékelésének központi eleme lesz, magát elkezdni az alapján megítélni, hogy milyen teljesítményt ért el egy adott edzésen/versenyen.

Ha az edző nem értékeli elég jóra a teljesítményét, folyamatosan kritizálja, kiabál vele vagy megalázza, illetve, ha társai is elkezdik csúfolni, kiközösíteni, az ördögi kört, kudarc-spirált hozhat létre.

Amennyiben a gyermek nem szeret egy sportot, nem tehetséges benne, csak a szülői/ pedagógusi elvárásoknak akar megfelelni, akkor is nagyfokú stresszt él át minden alkalommal. Mindig mérlegelni érdemes, hogy a gyermek milyen külön órákon, sport tevékenységekben vesz részt, hisz kiemelkedően fontos, hogy legyen szabadideje, hobbija és feltöltődésre lehetősége arra, amit önmaga választ.

– Mi a tapasztalatotok hogyan célszerű kommunikálni az edzőkkel egy gyermek ADHD-specifikus szükségleteiről anélkül, hogy megbélyegeznénk őt?

– Nagyon nehéz ma Magyarországon az ADHD-ról úgy beszélni, hogy ne stigmatizálják akár ismeretlenül is az érintett gyermekeket. Az ADHD-ról is már egy jó ideje spektrumként gondolkodunk, s rengeteg tényező közrejátszik az esetleges nehézségek megjelenésében, „látványosságában”. Úgy gondoljuk, nagyon fontos először is az edukáció, hogy a társadalom tagjainak valid információik legyenek ezekről az idegrendszeri eltérésekről és a köztudatban elterjedt sok negatívum mellett az ADHD pozitívumait is lássák az edzők is.

Minden gyermek egyedi, így minden ADHD-s gyermek is egyedi, mi mindig azt valljuk, hogy a gyermek képességeinek kibontakoztatásához a részletes megismerés az első lépés. Ha ismerem a gyermeket, ismerem a képességeit, az erősségeit, a nehézségeit és a szükségleteit, akkor fogom igazán tudni abban támogatni, hogy a tőle telhető maximumot teljesítse a sportban is. ADHD-ban sok olyan tulajdonság van, amely bizonyos környezetben nehézség, más helyzetekben viszont kifejezett erősség, akár „szupererő” is lehet. Találjuk meg és támogassuk ezeket!

+1 Inspiráló példa –Siker ADHD-val

A figyelemzavar és/vagy hiperaktivitás nem zárja ki a kimagasló sportteljesítményt – sőt, megfelelő környezetben és kitartással akár előnyt is kovácsolhat belőle a gyerek. Sok ADHD-s fiatal felnőttként is sportol, és vannak, akik a legmagasabb szintig jutnak.

Erre inspiráló példa Michael Phelps, minden idők egyik legsikeresebb olimpikonja, aki gyermekkorában súlyosan hiperaktív volt és figyelemzavarral küzdött. Az úszás adott neki keretet és célt: a medencében találta meg azt a közeget, ahol hiperaktív energiáit fókuszálni tudta.

Az edzője hitt benne, és kulcsszerepet játszott abban, hogy Phelps megtalálja a saját útját. Története megmutatja, hogy egy támogató szakember és a sport ereje aranyat érhet – szó szerint.